Szájsebészeti (arc-, állcsontsebészeti) traumatológia
(állkapocstörések, az arckopnya csontjainak sérülései)

A maxillofaciális (arc- állcsontsebészeti) traumatológia az állcsontok és az arckoponya baleseti sérüléseinek ellátásával foglalkozó orvostudományi szakág. Tekintettel arra, hogy a fej az emberi szervezet egyik legvédtelenebb területe, gyakran sérül különböző balesetek kapcsán.
A trauma a baleseti mechanizmustól és az erő nagyságától függően igen változatos lehet; a skála a lágyrészek sérülésétől a csonttörésen keresztül az agykoponyát is érintő súlyos-életveszélyes sérülésekig tart.
Tekintettel, arra, hogy az általános traumatológia beteganyagát is zömmel a férfi páciensek alkotják, a maxillofaciális sérültek szenvedő alanyai is inkább az erősebb nem képviselői közül kerülnek ki.
A maxillofaciális sérülések fő okainak a közlekedési balesetek és az agresszív cselekmények. A sérülések érinthetik a a lágyrészeket, a fogakat és arc csontjait (állkapocs, felső állcsont, járomcsont, orrcsont) egyaránt.

Milyen lágyrészsérülések léteznek?

A lágyrészek a különböző fizikai behatások kapcsán eltérő módon és mértékben sérülnek.
Az égési és fagyási sérülések (I-től IV-ig tartó) beosztása az égés a fagyás szöveti mélységére utal, míg a testfelület százalékában a kiterjedését adhatjuk meg. Ezek ellátása a legegyszerűbb hűtéstől illetve melegítéstől kezdve, a gyógyszeres kezelésen át a sebészi módszerrel végzett kimetszésig és rekonstrukciós sebészi eljárással történt helyreállításig tart. Általánosságban elmondható, hogy a banálisnak tűnő égési és fagyási sérüléséket is mindenkor célszerű szakembernek megmutatni, mert a felületesnek látszó elváltozások is a mélyben nagyobb kiterjedésű és több szöveti károsodással járó folyamatokat takarhatnak.
A zúzott, harapott, szúrt, vágott, metszett és lőtt sebeket az általános sebészi elveknek megfelelően látja el az orvos, amit azzal a megjegyzéssel egészíthetünk ki, hogy a fej-nyak régió kiváló vérellátása miatt általában jobb gyógyulási eredményekkel számolhatunk, mint a test többi részén.

Milyen fogsérülések léteznek?

Az állkapcsot ért erőbehatás kapcsán gyakran észlelhető a fogak különböző fajtájú és mértékű sérülése.

1. A fog kimozdul a helyéről, de a fogmedret alkotó csont nem sérül.
2. A fogat ért erőbehatás kapcsán a fogat rögzítő – az állcsont részét képező- csontos ágy kitörik.
3. Az is előfordulhat, hogy a fog látható sérülés nélkül vészeli át az erőbehatást, de a fogbélben elhelyezkedő erek dérülése miatt a fogbél elhal és a fog élettelenné válik, majd elszíneződik (mert „elhalt”).
4. A fog eltörik.

Milyen csonttörések léteznek?

A törések lehetnek:

1. repedés
2. ún. zöldgallytörés (ez főleg gyermekkorban fordul elő, amikor a még igen erős csonthártya összetartja a törvégeket).
3. a csont teljes vastagságán áthatoló törés.
4. olyan törés, amikor a töret darabok egymásba ékelődnek.
5. más betegség által meggyengített csont törése ún. patológiás törés.
6. darabos törés
7. szövődménnyel járó törés (amikor a csontvégek más szerv sérülését idézik elő.)

Az állcsontok töréseinek többsége nyílt törésnek tekinthető, mert általában az állcsontot fedő fogíny elszakad ill. a törés valamelyik orrmelléküregbe hatol. (A nyílt törések esetén a törésvonal kommunikál a külvilággal, jelen esetben a szájüreggel.) Ezeket a töréseket haladéktalanul el kell látni, mert potenciálisan fennáll a fertőzés veszélye (ti. a szájüregben „hemzsegnek” a kórokozók, amelyek egyébként normális esetben nem váltanak ki megbetegedést).

Milyen jelekből következtethetünk arra, hogy állcsonttörésünk van?

Előrebocsáthatjuk azt, hogy az itt leírtak nem jelentik azt, hogy bárki képes lehet felismerni az állcsonttörést a tünetek alapján ill. a tünetek hiányában is lehet állcsonttörésünk. Ezért a legkisebb gyanú esetén célszerű felkeresni egy szájsebészt.

Az állcsonttörés jelei tehát:

1. fájdalom
2. duzzanat
3. lágyrész-sérülés
4. működési zavar
5. alakváltozás
6. kóros mozgathatóság
7. ropogó hang

A csonttrések legbiztosabb diagnosztikus módszerei a képalkotó vizsgálatok: a hagyományos röntgenfelvételek és a CT vizsgálat.

Milyen töréseket észlelhetünk az állkapcson? 1. Az állkapocs középső részének törései: erre a töréstípusra főleg az alsó metszőfogak szintbeli eltérései és az állkapocs körös mozgathatósága hívja fel a figyelmet. A fogíny sérülése előfordulhat, de nem törvényszerű. Társulhat hozzá az állkapocs egyéb részének törése. 2. Az állkapocs testének törései: általában nagyobb elmozdulással járnak. 3. Az állkapocsszöglet törései: a legtöbb esetben nagy törvég-elmozdulással járó törések, mivel az itt tapadó rágóizmok a csontokat elhúzzák. Gyakran az alsó ki nem nőtt bölcsességfogon keresztül halad a törésvonal. 4. Az állkapocs izületi nyúlványának törése: az állcsúcsra, nyitott száj mellett ható erőhatás gyakran az állkapocs ízületi nyúlványának törését vagy az ízület sérülését okozza. Hallójárat sérülése társulhat hozzá. Az állkapocs szimmetriája megváltozik, a középvonal a sérült oldal felé tolódik el.

Hogyan kezelik az állkapocstöréseket?

Gyakran előfordul, hogy állkapocstöréskor a törés vonalába eső fogakat ki kell húzni.
Attól függően ,hogy a törés nyílt vagy zárt, mekkora elmozdulással jár és az állkapocs melyik részét érinti a következő kezelési módszerek jönnek szóba (amelyek közös alapelve, hogy a törtvégeket rögzíteni kell, ezzel elősegítve a nyugalomban tartásukat, ami a csontgyógyulás alapfeltétele):

Konzervatív kezelés:

műtétet nem végzünk, hanem a más módszerekkel érjük el a törvégek mozdulatlanságát: pépes étrend, kímélet, a felső és az alsó állcsont egymáshoz rögzítése sínek és drótok segítségével.
A rögzítés szerepe az, hogy az eltört csont nyugalomban tartása esetén a törvégek összeforrnak. Mivel az állkapcsot nem lehet begipszelni, nyugalomban tartása csak úgy biztosítható, hogy az ép felső állcsonthoz kell rögzíteni. A síneket a fogakon drótokkal kell rögzíteni, és azután az alsó és felső fogsor sínjeit ismét drótokkal kell egymáshoz fixálni.

Műtéti kezelés:

Műtéti úton felkeressük a törött csontokat és a szem ellenőrzése mellett az eredeti helyzetbe illesztjük őket. Ezután különböző lemezek (mini és/vagy mikrolemezek) és csavarok segítségével fixáljuk az elért, az eredeti pozícióval megegyező helyzetet.

Milyen szabályok betartása szükséges az állkapocs törések kezelése során a beteg részéről?

Gondos szájhigiéne az állkapocstörés kezelésének egyik fontos feltétele. Amennyiben a kezelőorvos a konzervatív kezelést választotta, a beteg táplálkozása és beszéde is nagyfokban nehezített. Ilyenkor általában pépes étrend válik szükségessé. A dentalis sínek fogkefével való rendszeres tisztítása nagyon fontos. Tekintettel arra, hogy a törés gyógyulási ideje hat hét, ez a módszer a betegtől nagyfokú türelmet igényel.

A műtétesen kezelt törések általában más rögzítést nem igényelnek, ezért a műtét után a beteg képes beszélni, de a pépes étrend - különösen a kezdeti időszakban - itt is fontos. A gondos szájápolás az operált betegek műtét utáni szakában sem nélkülözhető.

Milyen töréseket észlelhetünk az arckoponya csontjain?

Orrcsonttörés Az orr mint a fej kiálló része nagyon gyakran sérül és főleg az erőszakos cselekmények célpontja. Sérülhet az orr porcos váza és az orrcsont is. Általánosságban elmondható, hogy az orr porcos sérülései gyakran elmozdulással járnak és az orr alakja deformálódik. Lehetőség szerint ezt mindig helyre kell állítani. Az orrcsontok törését is mindig reponálni (helyretenni) szükséges, de csak a nagyfokú elmozdulással járó esetekben kell behelyezni rögzítő fémanyagot. Gyakran kíséri az orr sérüléseinek kezelését az orr tamponálása és az orr gipszel történő rögzítése.

A járomcsont törése Ezek e törések mindig érintik a szemüreg keretét is. A törések következtében létrejövő elmozdulás mértéke különböző lehet; a járomcsonttörések szakirodalomban történő osztályozása is eszerint történt meg. A járomcsonttörés tünetei: szemkörüli ödéma, a szövetek bevérzése („véraláfutás”), a szemrés beszűkülése, a szemhéjak bedagadása, „lépcsőképződés” a szemüreg keretének alsó részén, zsibbadásérzés a szem alatti területen, nagyobb elmozdulás esetén kettős látás. Ezekhez a tünetekhez még számos más tünet is kapcsolódhat. Műtéti megoldásként a repozíció céljára horgos vagy csavaros kiemeléses módszer (a csont alá csonthorog, vagy a csontba egy csavaros kiemelő műszer ideiglenes rögzítésével kell a csontot helyére visszahelyezni), vagy bizonyos esetekben szájüregből történő feltárás használható. A csontok lemezes egyesítésére csak olyan esetekben van szükség, amior a csont darabosan tört, vagy a beavatkozásra nem a sérülés elszenvedése után közvetlenül, hanem jóval azután kerül sor (mert ilyenkor a csontok már elkezdenek a rendellenes pozícióban rögzülni).

A szemüreg sérülései Közül összetettségük és bonyolultságuk okán csak egy érdekes típusra, az ún. blow-out törésre hívnánk fel a figyelmet. Ebben a töréstípusban a szemüreg kerete ép, csak a szemüreg feneke törik be. Szemléletesen úgy szokás megadni ennek a töréstípusnak a kialakulási mechanizmusát, mintha a szemet egy teniszlabda ütése érné (meg is történik ez néha a valóságban is), és az így létrejött szemüregi túlnyomás miatt a szemüreg alsó fala leszakad, de a szemüreg keret ép marad. Műtéti megoldást akkor igényel a sérülés, ha a szemüreg alapjának sérülése nagyfokú, továbbá szemmozgató izom is érintett (pld. az eltört csontok közé szorult), és azt helyre kell állítani. Van olyan módszer is, amikor a szemüreg eredeti állapotát egy – a szemüreg alatt elhelyezkedő arcüregbe helyezett speciális felfújható ballonnal – helyre lehet állítani. Meg kell említeni azt is, hogy szemüreg illetve a járomcsont sérüléseinél is ismertek azok a feltárási módok, amelyek később az arcon műtéti heg nélkül képesek gyógyulni.

Az arcközéptörések Az arcközéptörések máig is használt elnevezéseit René Le Fort vezette be, 1901-ben megjelent könyvében. A törésvonalak a mellékelt ábra szemléletesen mutatja. A legfelső ábrán a Le Fort I. típusú törés látható, amikor a feslő állcsont az orrüreg alapjának szintjében elválik az arckoponyától. A második ábrán a Le Fort II. típusú törés figyelhető meg. Ebben az esetben a felső állcsont az orrcsonttal együtt (néha az orrcsont nélkül) letörik. Az utolsó ábrán a Le Fort III. típusú törés látható. Ilyenkor az arckoponya és az agykoponya teljes mértékben elválik egymástól. A Le Fort típusú törések ellátásáról – bonyolultságuk és összetettségük okán – nem célunk bővebben írni e helyen. Annyit mégis érdemes tudni, hogy - a traumatológia álatlános irányelvének megfelelően – fix pontokhoz, jelen esetben az agykoponyához, vagy az azzal összefüggésben maradt arckoponya-részhez rögzítjük a mobilizálódott koponyarészeket. A csontok egyesítésére itt is, mint az arccsontok töréseinek egyéb eseteiben mini- vagy mikrolemezeket vagy drótokat használunk.